Akkor kezdjük a legelején!
1995. április 29-én autóbalesetben elhunyt a legjobb barátom,
Király Tamás.
Ő volt az akkori zenekarunk gitárosa és vezetője. A zenekar (Szobaszervíz)
többi tagja, később a CS.Í.T. alapító tagjai velem együtt úgy gondolták, hogy
akkor teszünk meg mindent az elhunyt barátunk emlékéért, ha tovább csináljuk
azt, amit vele elkezdtünk. Így aztán 1995. május 2-án tárgyaltunk egy
gitárossal és a következő felállásban elindítottuk a CS.Í.T. zenekart.
- Borbás István (Steve) - billentyűs
- Horváth Gábor (Puckás) - dobos
- Németh Attila (Kacsa) - Basszusgitáros
- Papp Attila (Füles) - énekes
- Zsiborás György (Zsibi) - gitáros
Az első év már jól alakult, hiszen sok helyen játszottunk, a közönség vevő
volt a bulikra. A szakma is értékelt minket, hiszen már az első versenyünkön
(Amatőr Rock fesztivál Kaposvár) az élen végeztünk. Szépen beilleszkedtünk
a "rocktársadalom" tehetséges kezdői közé, s jártuk az országot. Ez így ment
két évig, míg aztán a társaim közül ketten úgy gondolták, hogy ezt külön
pályán is meg tudják tenni nélkülünk, így aztán lekoccoltak. A két delikvens
a
Puckás és a
Zsibi, akkor még nem gondolták, hogy az ilyen dolog fordítva
is megtörténhet akár.
Így hát ezek után 1997 nyarán újjá kellett szerveznem a csapatot. Akik
maradtak, a Kacsa és a Szittyó még hittek bennem. Akik viszont érkeztek,
az előrelépésben bíztak. Az újak,
Somogyi Győző (Fater) gitár,
Szobi Lajos (Luigi)
dob és
Gombos Hermina (Hermi) vokál.
Velük 1997 decemberében léptünk
először színpadra, s a közönség ugyanúgy (vagy még jobban) vette a történetet,
mint azelőtt. Végre komolyan munkához láthattunk és a következő év nyarára
elkészítettük az első öt számot tartalmazó demónkat, melynek fogadtatásán még
mi is meglepődtünk. Nem tudtunk annyit gyártani, ami elég lett volna és
a Metal Hammer is olyan cikket írt rólunk, amilyet igazán csak a nagyokról
szoktak.
1998-ban Balatonbogláron ismét megmérettük magunkat egy versenyen és ismét
az első helyen végeztünk. Jól ment a szekér. Mindenki elhitte, hogy jók
vagyunk, s ez a hit eredményezte, hogy a zenekarban ismét lazult a morál.
A sok koncert már fárasztotta a csapatot, s egyre többször került elő a pia
a koncertek előtt, s ez rányomta a bélyegét a produkciókra. Így aztán
elkerülhetetlen volt, hogy válaszút elé állítsuk magunkat. Vagy a zene vagy
a pia, de a kettő együtt nem megy. Közben a
Hermi
kiszállt, hogy esetleges
szólókarrierjét építhesse tovább.
1999-ben ugyan még Jászberényben megnyertünk egy fesztivált, készült velünk
rádiófevétel a Magyar Rádió 8-as stúdiójában, de ezután szétesett a csapat.
A
Luigit együtt küldtük el, míg a
Fater
magától távozott a zenekarból.
Ismét a nulláról kellett felépíteni a történetet, úgy hogy a közönség ebből
semmit se érezzen. Kézenfekvő volt, hogy a pár évvel ezelőtt lelépett társakat
kerestük meg először, s mivel mindkettőjüknél a "magánszám" csődöt mutatott,
így szívesen tértek vissza.
A visszatérést egy újabb Jászberényi fesztiválsiker koronázta meg, így joggal
hihettem hogy most már sínen vagyunk. Ez azonban nem így volt, mert ezek után
a Kacsa jelentette be, hogy nem tudja vállalni tovább a játékot, keressek
helyette beugrót, majd később végleges bőgőst a csapatba. "Ismét újrakezdeni",
ez most már szlogen lett nálam. Jó páran megfordultak nálunk, mind csak egy
kis időre. Megemlítem őket, mert hálás vagyok a segítségükért.
Kerekes Kornél
a Kék Légyből,
Szityu, aki csak egy bulin volt
velünk, de az nagy volt.
(Sajnos a rendes nevére már nem emlékszem :) Aztán jött a
Fenyvesi Laci, aki
az egyik koncertünkön a színpadon halt meg mellettem. Ő egy NAGY ZENÉSZ KIRÁLY
volt. Nem azért írom le ezt, mert meghalt, hanem mert ez így igaz. Őt követte
Surányi István (volt Candy zenekar). Rohadt nehéz idők
voltak, s ezek a dolgok
ismét a rosszhoz vezettek.
A
Puckás és a
Zsibi elvesztették a hitüket, egyre többször került elő a pia,
s ezt követően egyre több botrány volt a bandában, amit a közönségnek ismét
nem volt szabad megtudnia. Hónapokig őrlődtem, hogy mi legyen, míg aztán
a
Szittyóval meghoztuk a végleges döntést: Menniük kell.
2002 nyarát írtuk. Ketten maradtunk, döntenünk kellett, hogy hogyan legyen
tovább. Nem akartuk abbahagyni. Megkerestük a Kacsát, hogy hogyan áll. Azt
mondta minden ok, sőt tud egy gitárost és egy dobost is. Hamar összeszedtük
a csapatot és újra nekilódultunk. Az új felállás:
- Borbás István (Steve) - billentyűs
- Hravács Alex - dobos
- Németh Attila (Kacsa) - basszusgitár
- Papp Attila (Füles) - ének
- Somogyi Győző (Fater) - gitár
Az
Alex csak pár hétig volt nálunk, aztán újra a
Luigi lett a dobos.
A felállás tehát 2002 óta
- Borbás István
- Németh Attila
- Papp Attila
- Somogyi Győző
- Szobi Lajos
- Kiss Anikó (2003 óta)
2004. januárja óta eltelt húsz hónap. Ez egy ember életében is említésreméltó idő, hát még egy zenekaréban.
Akkor, 2004 elején már tudtuk hogy a közeljövőben változások lesznek a csapatban, de azt nem láttuk még előre, hogy mik is lesznek ezek. Régóta éreztük, hogy a kimondott és ki nem mondott dolgaink előbb-utóbb felszínre kerülnek, és válaszút elé állítanak minket. Több év alatt összegyűlt kérdések, ellentmondások álltak össze olyan pusztító árrá, ami alapjában rendíthette meg eddigi zenekari életünket. Személyes ellentmondások, elhallgatott sérelmek kerültek napvilágra egyik pillanatról a másikra, és ott álltunk felvértezetlenül a rideg valósággal szemben, szakítanunk kell.
Így vágtunk neki a WigWam-os versenynek, és a következő időszaknak. Borzasztó volt! Próbáltunk tudomást nem venni a helyzetről, miközben hazudtunk egymásnak és magunknak is. Féltünk a következmények előre nem láthatóságától. Természetes hogy a WigWam-ban elbuktunk. A következő napokban leültünk, hogy tiszta víz kerüljön a pohárba.
Amit leírok, lehet hogy bántani fog embereket, de megkaptam már sokszor, hogy nem őszinte és nem tárgyilagos, amit közölni szoktam veletek. Ebben valóban van valami, de mellettem szóljon: soha nem hazudtam. Tehát a lényeg pár mondatban összefoglalva.
A Brooklynban találkoztunk - mert a Zrínyiben már nem volt próbahelyünk -, hogy tisztázzuk a zenekar dolgait. Mindenki ott volt, így nem kellett sumákolni senkinek. Miután a lemezzel kapcsolatos kérdéseket kiveséztük, én mint a zenekar vezetője elmondtam, hogy a többiekkel történt beszélgetésünk alapján meg kívánunk válni Luigitól(Szobi Lajos). Indoklásul elmondtam, hogy mindannyian úgy látjuk, hogy többszöri figyelmeztetésünk után sem akar változtatni a viselkedésén (pia), s ezzel akadályozza a munkánkat, a teljesítménye pedig egyre gyengébb. Ezt az érintett nem ismerte el, de a döntést elfogadta azzal a feltétellel, hogy ő válhasson meg tőlünk, ne legyen kirúgva a bandából. Természetesen ezt elfogadtuk, tekintetbe véve az elmúlt évek munkáját és a barátságot, ami ez által nem szűnt meg. Helyére már kerestünk embert, aki megfelelő zenei és anyagi háttérrel rendelkezett. Ő lett Keller Béla (ex-Candy).
A következő - számunkra nem meglepő - bejelentést Kacsa (Németh Attila) tette, miszerint a zenekar tagjaival szembeni bizalomvesztése arra a döntésre késztette, hogy megválik tőlünk. Természetesen, a lekötött bulikat lejátssza, s ha a későbbiekben úgy adódik - és ráér - szívesen kisegít minket. A bizalomvesztést a mai napig nem tisztáztuk mit jelent, de a bejelentését elfogadtuk. Időközben az új dobost mégis visszamondtuk. Így vágtunk neki a következő időszaknak. Nézzük, hogy is nézett ki akkor a csapat! Borbás István: billentyű, Kiss Anikó: hegedű-vokál, Papp Attila: ének, Somogyi Győző: gitár.
Tehát egy rockzenekar dobos és basszusgitáros nélkül. Ezt csak tetézte, hogy a cuccaink, garázsban, lakásokban felhalmozva hevertek, mert nem volt próbahelyünk. Telefonon érintkeztünk egymással, keresve a megoldást. Így értünk el 2004. december 30-ához, amikorra a helyzet már olyan kilátástalanná vált, hogy a zenekar megszűnésén kezdtünk el gondolkodni. Ezen a bulin valóban búcsúztunk, hála Istennek csak a múlttól.
2005. januárjában Fater (Somogyi Győző) felhívott, hogy talált dobost és bőgőst, ki kellene őket próbálni! Szászvári srácok voltak, tele félelemmel és bizonyítási vággyal. Sajnos az első próbán kiderült, hogy nem ők a mi embereink, így tovább kerestünk. Olyan érzés volt ez, mint amikor elkezdtem a zenélést. Benne volt a várakozás és a jövő reményének öröme. Pécsre jártunk, fizettünk minden próbáért. És jöttek újak, akik segíteni akartak. A dobos (tehetséges srác) és a bőgős (Adri a Pittbullból) lelkesek voltak. Pár próba után felvetődött egy másik bőgős személye is, mondván kettőből könnyebb választani. A fiú, Kisfater (Somogyi Sándor)hamarosan bizonyította, ő lesz a mi emberünk. Teltek a napok és igen keserves volt a munka. Egy nap a Luigi megkeresett minket, s a következőt adta elő. Srácok, én tudom mit tettem és azt is tudom, hogy számomra nem lehet más, csak ez a zenekar. Ha itt nem zenélhetek, akkor nem is akarok tovább zenélni. Erre mit lehet mondani? OK, legyen, de a szabályok nem változnak! Így indítottuk be újra a szekeret.
Áprilistól "újra dübörög a banda". Most nincsenek kérdések, mindenki
egyet akar. Végre van próbahelységünk is Komlón, így próbálhatunk
nyugodtan. Sajnos a nyáron a cuccunk gallyra ment, de ez benne van
a pakliban. Szeptemberben világossá vált számunkra és azok számára,
akik nem ismertek minket, hogy a Cs.Í.T. már nem csak egy zenekar,
hanem egy érzés, ami sok ezer embert ragad magával hétvégeken. Tehát
a Cs.Í.T. jelenlegi felállása: Borbás István: billentyű, Kiss Anikó:
vokál-hegedű, Papp Attila: ének, Somogyi Győző: gitár, Somogyi Sándor:
basszusgitár, Szobi Lajos: dob. Itt tartunk ma 2005. október 24-én.
Remélem egy év múlva vidámabb dolgokról számolhatok be!
De a közönség szeret minket s ez
fordítva is igaz. Most, a tizedik évben jutottunk el odáig, hogy
megjelentetjük első lemezünket, Kemény Idők címmel. Ez a lemez kicsit rólunk
is szól, az álmainkról, a harcainkról, a győzelmeinkről és a bukásainkról
egyaránt.
Eltelt egy év ismét. Ti és mi is ennyivel tapasztaltabbak lettünk. Rajtunk nem fog az idő,
csak a fák lettek magasabbak, a házak kopottabbak, s az emlékek kicsit halványabbak, de
nem történt semmi. Megtanultuk, hogy mi is a világhoz tartozunk, mi sem vagyunk se
jobbak, se rosszabbak másoknál. Kicsit átértékelődtek bennünk a magunkról és
másokról alkotott véleményeink. Semmi több. Ez így van a csapaton belül is. Próbáljuk a
toleranciát, néha sikeresen, néha nem. Az elmúlt egy év sem volt viharoktól mentes, de ezt
most legalább túléltük, s remény van arra, hogy ez így is marad. Jártuk veletek az országot,
buliztunk nagyokat és élveztük az együtt töltött órák minden pillanatát. Megtapasztaltunk sok
mindent a rock szakma rejtelmeiből, s remélem tanultunk is belőlük.
Az év közepén az "egy gitáros" felállást feladva erősítettünk egy "régi/új" taggal.
Ismertétek őt, (Zsiborás Gyuri) így nem volt nehéz beilleszkednie. Igen, voltak viták is.
Vita arról, hogy nem vagyunk-e sokan, hogy szükség van-e a hegedűre. A vita eldöntésében
sokat segítettetek nekünk, köszönet érte. Ma tehát a csapat hét fővel dolgozik. Év közben
megegyeztünk Fidóval, hogy a következő évben ő legyen a zenekar hangosítója. Itt szeretném
megköszönni Zalán munkáját, amivel segítette eddigi koncertjeinket.
Hogy mit tervezünk 2007-re?
Ismét lemezkiadáson törjük a fejünket. Mint már a fórumon többször említettük a következő
évben megjelentetjük a Cs.Í.T. második, Kifulladásig című lemezét. Ennek munkálatait már
elkezdtük, s ez az oka annak, hogy kevesebbet láthattok minket a következő időszakban.
Valószínű, hogy a lemez dalainak elkészítésének időszakában havi egy fellépésnél többet
nem fogunk vállalni. Ennek oka, hogy nem szeretnénk ismét évekig lemezt készíteni.
Természetesen a dalok elkészítése nem fog 4-5 hónapnál több időt igénybe venni.
Egyszer a Kisstadionban is fogunk játszani és barackpálinkát inni a gyepen.
Hát így legyen!
Papp Attila,
a Csak Így Tovább (CS.Í.T.) zenekar vezetője, énekese, technikusa
és ródja, plakátragasztója és buliszervezője, a rock mindenese.
Komló, 2006. november 8.
Ui: 2003-ban elbuktunk a Sztárgyár történetben, viszont különdíjasok lettünk Győrben, ami egy sokkal tisztességesebb fesztivál volt. Ennyi.
