A kezdetek óta jópáran megfordultak a csapatban, segítve munkánkat. Voltak akik csak megpróbálták és voltak akik azért ennél többet is tettek a mutatványért. Úgy gondolom, nem lenne teljes a könyv ha nem mutatnám be a zenekar eddigi tagjait. A sorrend csak ahogy eszembe jut. Nagyon nagy köszönet mindenkinek aki velem volt a csapatban!
Németh Attila néven kevesebben ismerik. Mindene a zene és a család. Egy kislány és egy kisfiú boldog édesapja.
Még a "Szobaszervíz" idején ismertük meg egymást. Basszusgitárosként, vokalistaként és zeneszerzőként prosperált nálunk.
Részt vett a zenekar megalakításában, az összes fesztivál győzelemnél kivette a részét a munkából. Személyes barátság fűz hozzá a mai napig. Amíg a csapatban volt, vele és a Stevevel döntöttünk mindenről. Az első lemez elkészítésében oroszlán rész volt az övé. Ő koordinálta a társaságot, alakítgatta a hangzást. A zenekarban 1995-től 2003-ig játszott kisebb megszakításokkal. Az első lemez összes dalánál zeneszerzőként szerepelt. Ma a RockToRock zenekar és a Hím Singers énekegyüttes aktív tagja.Gombos Hermina az igazi név. A zene szeretete hozott vele össze minket egy színházi produkció kapcsán. Énekesként és vokálosként dolgozott a zenekarban 1997 és 1998 évben. Az első lemez elkészítésében is segített mint vokálos. Ott volt az első fesztiválgyőzelmünknél Kaposváron, majd a másodiknál Balatonbogláron is. Távozása után a Rockszínházban, majd a Menthol zenekarban folytatta zenész pályafutását.
A Kacsa kiválásakor sok ember megfordult a zenekarban mint basszusgitáros. Talán Kornél volt a legtöbbet "beugró" ebben az időszakban. Jópofa, a hülyeségre mindig kapható igazi rocker. Úgy emlékszem hogy az abban az időben futó zenekara a "Kék Légy" volt, majd hamarosan átpártolt a folk és a népzene műfajába és ott ért el igazi sikereket az "InterMagyar" formációval. A zenekar "beugró" tagja volt 1998 és 2002 között.
Szili László, basszusgitáros. Egy koncert erejéig volt beugró a csapatban. Játékával nem volt ideje elkáprásztatni minket, de hatalmas figura volt így is. Azon az egy bulin többet adott, mint mások hosszú hónapokon keresztül. Köszönet jár neki, hogy akkor kihúzott minket a csávából. Ma a "LoveGun" zenekarban tépi a húrokat és borzolja az ifjú lányok szívét. 2000 évben segített nekünk
Surányi István. Volt zenekarai "5-let, Patent, Candy, Prolibusz". Játszott dobokon és basszusgitáron. Ő is azok közé tartozik, akik nehéz időszakokban húzták ki a zenekart a bajból. 2002 ben segített nekünk, majd feladva a zenész múltját visszavonult.
Fenyvesi László. A saját bandáját tolta sokáig (Hádész), majd eljött hozzánk kisegíteni. Hosszú hónapokon keresztül győzködtem, mire végül beadta a derekát és átpártolt hozzánk. Sajnos ez nem tarthatott sokáig, mert nemsokára ezután örökre eltávozott közülünk. Szerettem a srácot. Olyan igazi rocker volt, nagy tudással és nagy szívvel. Sokat beszélgettünk a zenéről és a jövőről... Játszott a Morrisban, a Candyben, a Hádészban és a Cs.Í.T.ben. 2000-ben volt a zenekar tagja.
Horváth Gábor néven látta meg a napvilágot és már azon a napon tudta hogy ő dobos lesz. Így is lett, a zenekar alapító tagja, majd többszöri visszatérő figurája volt. Előző zenekarai, Prolibusz, Szobaszervíz. Baromkodásairól híres, igen jó dobos. 1995-1997, majd 1998-2002. Ezen idő alatt építettük fel mindazt amiből ma is élünk. Zeneszerzőként a lemezen, míg koncerteken dobos, énekes, ügyeletes showman, ez jellemezte őt. Jó barátok voltunk, s ez csak az utolsó távozásakor rengett meg egy kicsit, remélem nem örökre. 2005-ben, mint régi tag egy koncertünkön újra velünk láthatta a közönség.
Szobi Lajos a Király. Csak így hívtuk őt mi és a közönség. Világi nagy figurája a teremtőnek. Mindent tud, amit a dobról tudni kell. Tud állat módon dübörögni és tud cifrázni, figurázni és teszi ezt úgy hogy a nagyérdemű sohasem unatkozik amíg ő a színpadon van. Nagyon jó barátom a mai napig. Előző zenekarai, Diamond, Morphis. Részt vett az összes fesztiválgyőzelmünknél és az ő nevével fémjelezzük az első lemez dobos munkáit. Sajnos el kellett költöznie, mert élni kell... Volt hogy elküldtük a csapatból, mert kezelhetetlen volt számunkra, de mindig visszavártuk és boldogok voltunk ha együtt zenélhettünk. Igazi csapatjátékos és hangulatfelelős. Távozása után még kisegített minket 2007-ben két koncerten, ezzel is mutatva hogy milyen nagy barátok voltunk, vagyunk a mai napig. A zenekarban 1997-98 és 2002-2007 között játszott.
Somogyi Sándor, basszusgitáros. Bizony voltak kemény idők a zenekar életében és mindig voltak olyankor akik segíteni akartak, ő is ilyen volt. 2005 és 2007 között volt aktív tagja a zenekarnak. Ő volt a legfiatalabb a csapat életében így nyilvánvaló, hogy az ő korszakában rengeteg új fiatal lányrajongót szerzett a csapat. Megcsinálta amit kellett, jó csapatjátékosnak bizonyult. Sajnos a zenekarokra amiben játszott nem emlékszem. Ma is aktív zenész, hála azért amit a zenekarért tett.
Somogyi Győző. Ő volt a zenekar legidősebb tagja, ami sosem volt hátrányára, hiszen rengeteg rutinja és az életben szerzett tapasztalatai csak előre vitték a szekerünket. Először 1997 ben került hozzánk és két évig nyomta a rockn'rollt. Vele születtek első fesztiválgyőzelmeink, az első demo, majd a lemez is egy későbbi korszakban. Egy kis kihagyással 2002-től 2007-ig ismét tevékeny tagja volt a Cs.Í.T.-nek. Rengeteget koncerteztünk együtt, számlálhatatlan siker jelezte ezt az időszakot. A közönség szerette a játékát, azt a megfontolt (talán Garry More, vagy Santana jut róla az eszembe, bár egyszer Richie Blackmoor-ra is hasonlította egy "beavatott") gitárjátékot. Sokat beszélgettünk, néha csak úgy civilben. Az első lemez elkészítésében nagy szerepet játszott. Előző zenekarai: Piros Gőzmozdony, 5-let.
Zsiborás György szólógitáros. A mai napig állítom (bármi is történt köztünk), hogy ő Magyarország egyik legjobb gitárosa. De lássuk az ő történetét! Alapító tagként sokat tett a zenekar felépítésében, s az első két évben része volt mindennek. Ezután kisebb szünet következett, majd 1998-tól 2002-ig ismét tagja volt a zenekarnak. Jászberényben ő is ott volt egyszer, hogy győzelemre vigye a zászlónkat. 2002-ben ismét eltávozott, hogy 2007-ben ismét beléphessen közénk. 2007-től 2008 nyaráig fantasztikus koncerteket játszottunk együtt. Az ő nevéhez fűződik a 2007-ben megjelent második demonk, ami már az új stílus jegyeit hordta magán. Mindenben egyetértettünk mindig és soha nem értettünk egyet semmiben. Tudom ez egy képtelen mondatnak tűnik, mégis szóról-szóra igaz. A világot teljesen más szemszögből láttuk. Ő nagy gitáros, de nem értette meg hogy ez a történet egy csapat története és nem egyéni mutatvány. Mindent megtett a színpadon és a próbateremben, de mégsem volt igazi csapatjátékos. Folytonos vitái a tagokkal belső széthúzást keltett és ezzel a hangulat is csak romlott a csapatban. Sajnálom, hogy nem velünk játszik, de a zenekar nem tud eltartani sztárokat, így 2008 nyarán ismét eltávozott a Cs.Í.T.-ből. Azt mondják "soha ne mond azt hogy soha!" és ebben van is valami, mégis kimondatlanul is azt gondolom, ő már nem fog ebben a zenekarban játszani, hiszen esélye volt a bizonyításra és ezzel ő nem élt úgy ahogyan ezt rajta kívül öt ember is elvárta tőle. Sok sikert kívánok neki a további zenész munkájához! Előző zenekara: Diamond. Jelenlegi formáció amiben játszik: Rocktorock.
Friskó Péter baszusgitáros és ügyeletes hangulatfelelős. A Kacsa távozása után a Kumbával megoldottnak tűnt a "bőgős" probléma, ám amikor 2007-ben ő is távozott igen nagy dilemma elé állítottuk magunkat. A Zsibi fedezte fel nekünk az addig csak a stúdióból ismert arcot. Nehéz volt rászedni, hogy közénk álljon. Eleinte nem is akart hallani az állandó tagságról, inkább csak beugróként akart részt venni a csapat munkájában, de fél év közös munka után belejentette hogy igazi tag akar lenni a zenekarban. Az lett. 2007 óta ismét egy olyan basszusgitárosa van a zenekarnak aki nem csak ott van, hanem alakítja is a munkáinkat. Igazi csapatjátékos, akire bármikor számíthat az ember és nem külömben kurva jó basszusgitáros. A bőgőzésen kívül énekel, vokálozik és mint frontember is kiveszi a részét a koncertekből. Az ő hangosítását béreljük évek óta, ami egy biztosíték arra, hogy a zenekar mindenhol kiváló minőségben tud megszólalni. A stúdiójában rögzítettük a 2007-ben elkészült második demonkat. Munkájával nagyban hozzájárul a zenekar sikereihez. Igazi jóbarát és egy hatalmas nagy mókamester.
Szabados Gábor a becsületes neve, de ezen szerintem kevesebben ismerik. Ő is abban az időszakban került hozzánk, amikor a Fidós és őt is a Zsibi találta a zenekarnak. A Puckás és a Luigi után nehéz volt olyan embert találni, aki megfelel az akkorra már igen magasra rakott mércének, de hát ő ilyen. Hamar, szinte egy-két próbán bizonyította,hogy ő a mi emberünk.Nála is eleinte olyan gondolatom volt, hogyy csak kiegészítő zenekarnak tekint minket, de aztán ez hamar megváltozott és egy-két hét után már biztosan éreztem, hogy ő a Cs.Í.T. dobosa.Jó vele dolgozni, odafigyel a többiekre és kikéri a véleményét a zenekar tagjainak.Nagyon jó dobos, azt hiszem ő is ott van abban a "krémben" ahová a Zsibit is soroltam.Kevés ilyen található kis hazánkban úgy hiszem. 2007 óta van a csapatban, szintén része a stílusváltást elindító második demonak.Rengeteg jó bulin vagyunk már túl és azt látom amit a jelenlegi tagoknál mindenkin, hogy minden együtt töltött percét élvezi a zenélésünknek.Büszke vagyok rá hogy olyan emberekkel is zenél együtt, mint Demjén Ferenc.
Előző zenekarait nem ismertem, de jelenleg még a Rocktorock formációban tudom hogy dobol.
Murka Gyula szólógitáros. 2008-ban a Zsibi távozásakor került a csapatba. Nem kis feladatot oldott meg sikeresen amikor 24 óra alatt lehetővé tette, hogy a Rockmaratonon fel tudjunk lépni. Ezer éve ismerem. Azok közé a komlói zenészek közé tartozik akikre fiatal koromban felnéztem. Az elmúlt időkben úgy hozta jósorsom, hogy a Nomád nevű zenekarában énekelhettem, s teszem ezt a mai napig. Nagyon jó gitáros, zsigereiben van minden amit tudni kell erről a hangszerről. Emberként a legnagyobbak közé tartozik, örülök hogy a barátomnak tekinthetem. Ő az aki az utolsó falatot is megossza a másikkal, aki soha nem mond nemet ha zenéről van szó. Jó hogy a csapatban tudhatjuk, remélem még sokáig!
Előző zenekarai. Hangár, 5-let, Gipsy Boogy Band, Nomád.
Kiss Anikó,hegedűs énekes vokalista. 2003-ban került hozzánk "csak úgy játszanék a hegedűn a próbaterem folyosóján" jelszóval, aztán ittmaradt. Hegedű játékával és énekével egy új hangot adott a zenekarnak, ami ritka ebben az országban. Voltak nehéz időszakok a csapat életében, amikor személyeskedések áldozatává vált majdnem, de köszönhetően a közönség szeretetének és a józan ész felülkerekedésének, maradt.
Igazi brusztolós rocklány, aki velünk gyűrődik a sikerért és velünk örül minden egyes tapsnak. A 2007-ben megjelent második demonkon volt először lehetősége igazán megmutatni tehetségét, amivel élt is. Innen kezdve a stílus váltásunk fontos befolyásoló tényezőjévé vált a játéka. Szépen énekel és a vokálokban is tökéleteset nyújt. Nagyon jó barát, több a zenekaron kívüli projectben is részt veszünk együtt. Előző zenekarairól nem tudok, jelenleg a Zengő vonósnégyesben játszik még.
Borbás István, fodrász. Így szoktam koncerteken bemutatni. Hát igen, ő az aki az első pillanattól kezdve mellettem áll és tolja a banda szekerét. Volt olyan időszak amikor azt mondtam abba hagyom végleg és akkor ő jött és azt mondta dehogy hagyod. Részt vett ő velem mindenben, jóban és rosszban egyaránt. Zenéket ír, néha szöveget is (hála Istennek ezt ritkábban) és csinál mindent ami a zenekar életéhez nélkülözhetetlen. Ő köti le a a buliaink nagy részét (jóval ügyesebben mint én), fuvart szervez, néha plakátot ragaszt, szóval mindent. Nagyon nagy zenésznek tartom. Szerintem kevés ilyen billentyűs van ebben az országban mint ő.A z is hozzátartozik az igazsághoz, hogy igen szétszórt és ha valamit nem akar, azt nehéz rákényszeríteni. A kezdetek óta lapokra illetve füzetbe (amiből azután kitépi a lapokat) írja a dalok kottáit, amit minden próbára és koncertre ki is tesz magának. Ezeket rend szerint vagy a szél fújja le, vagy ő löki le, de nem gond, hiszen fejből játszik mindent, ezek csak arra kellenek, hogy engem dühítsen velük. Nagyon jó barát, akire mindig számíthatok. Előző zenekarai: Candy, Szobaszervíz, Morphis
Papp Attila ének. Ez vagyok én. Magamról már írtam a könyv első fejezeteiben, így most csak a fontosabb zenekari dolgokat írom le. Alapító tagja és vezetője vagyok a Cs.Í.T-nek. A zenekarban mint vezető, mindenre figyelek, próbálom a nagy közös cél felé terelgetni a csapatot kisebb-nagyobb sikerekkel. A zenekar dalainak szövegeit kilencven százalékban én írtam. Nem tartom magam rossz énekesnek, (igaz jónak sem). Előző zenekaraim: Elemi Csapás (punk), Heros, Angel, Cromwel, Etikett, Szobaszervíz. Részt veszek a Nomád zenekarban mint énekes.
Hát így néz ki a lista, remélem senkit nem bántottam meg a leírtakkal.
Füles, 2009. március 26.