Régóta járunk a klubba, nem rossz hely. A sör olcsó, a társaság csupa fiatal rocker (vagy zenész, vagy rajongó) ritka az idősebb vendég. A próbahelységek a pincében vannak, fent csocsó, tv, videó, és zene minden mennyiségben. Itt minden megtalálható, ami rock. Bár a berendezés kicsit már idejét múlta, a székek itt-ott háttámla hiányban szenvednek, de nekünk így is megfelelnek, szakadtan, mint mi. Kicsit olyan ez az egész klub, mint akik idejárnak. Nem előkelőek, proli gyerekek mind. Van, aki az egész napját itt tölti, néha az az érzésem szívesebben van itt, mint otthon. Mindenki ismer mindenkit. Tudjuk egymásról, hogy hogy él, mit csinál, s ha zenész, akkor melyik zenekarban, milyen hangszeren játszik. Olyan ez, mint egy nagy család. Szeretjük és tiszteljük egymást. Persze ha valaki a színpadon van, azt rögtön kifikázzuk, akármilyen jó barátunk is legyen, de hát ilyenek vagyunk mi (zenészek). Ha valaki egy zenekari próbát akar meglátogatni, annak először el kell olvasni az Isteni Színjátékot, hiszen amikor átlép a klubbot a pincéktől elválasztó ajtón egy más világ kapuját lépi át. Itt igaz lenne az idézet "Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel".
A falakon málló vakolat jelzi, itt valamikor festettek. A korlát hetente kidől, így korlátlanul eshet - kelhet, aki nem figyel a lába elé. Egy sor lépcső, majd egy fordulót követve újabb egy sor és már lenn is vagyunk. Egy kb. hat négyzetméteres előteret fog közre három próbahelység. A sötétséget egy drótra akasztott hatvanas izzó próbálja a háttérbe szorítani kisebb-nagyobb sikerrel. Az előtérben cigaretta csikk hegyek, eldobált műanyag és összetört üvegpoharak között néha előbukkan egy-egy ismerős arc. Itt mindent megtalálsz, amit a jóléti társadalmakban szemétnek neveznek. Az egyik sarokban furcsa folt és erős ammónia szag jelzi, valaki nem bírta visszatartani a wc-ig... Mindezt ellensúlyozza a havonta eltörő szennyvíz vezeték, mely a tartalmát itt hozza felszínre. Ezek után mire számítson hát az ember a következőkben? Nem-nem, ez egy nagy tévedés. Amit az előbb leírtam az szóról-szóra igaz, mindössze annyi kiegészítéssel, hogy ezt az állapotot nem a zenészek, hanem egy-két eltévedt klublátogató hozza létre. A próbahelyiségekben rend van és tisztaság. A zenész finnyás állatfaj, nem játszik koszban. A Cs.Í.T. próbatermében már a bejáratnál elhelyezett három vödör is jelzi, itt kérem, ügyelünk a tisztaságra. Bár a vödrök már hónapok óta megteltek, de nem ez a lényeg... Igen! És mi nem dohányzunk bent, a csikkeket a cipőnk talpán hoztuk be valahonnan... Szemközt a falon egy kb. háromszor öt méteres piros alapon fekete Cs.Í.T. felirat. Valamikor évekkel ezelőtt csináltattuk, hogy majd jó lesz háttérnek.(Egy bulin használtuk.) Előttük a fal két szélén az énekmotyó (kétszer-két fal), köztük a Kacsa bőgő alapja (kisebb komfort nélküli egyszobás lakásnak is beillene), majd a Szittyó két hangszórós billentyű kombója amit még a kezdetek kezdetén vett a Fatertól. Az alapok sorát a Fater "narancsa" egy narancssárga Marshall gitár alap (amit Jászberényben nyertünk valamikor) és pár régebbi típusú nagyobb teljesítményű hangfala zárja. Előttük a földön gitár és basszus kütyük, kettőhúszas kábelek és az állványán a szinti foglalnak helyet. A baloldalon kontroll ládák, szék, fotel, mikrofon állványok és miden, ami egy jó próbához kell megtalálható. Ezzel a hangtechnikai arzenállal szemben van felállítva a Luigi hófehér dobja. A keverő, a végfokok és az ezekhez tartozó effektek egy kis mellékhelyiségben vannak összerakva, így kényelmesen elfér a csapat. A falak fehérre vannak meszelve, s hozzánk kedves relikviákkal vannak díszítve, emlékeztetve a múltunkra. Így például megtalálható pár gitárhúr készlet csomagolása, Egy-két régebbi plakátunk, de vannak itt képeslapok, amiket a barátainktól kaptunk, s itt van a Kacsa esküvői meghívója is. Van ezen kívül Laney erősítőbe végfokozat cső, újságkivágás az én nagy fejemmel, s egy levél, melyben egykori fiatal technikusunk elköszön tőlünk. Szóval olyan ez a fal, mint egy kis Cs.Í.T. Zenekari Múzeum. Aztán vannak a zenészek... A próba kezdésének időpontját (21 óra) közösen beszéltük meg, így senki nem bújhat ki alóla, hogy időben érkezzen. És ez így is van! A Fater 20 óra 30-kor megérkezik. Beállítja a hangszerét, majd hogy nagy magányát feledje, felmegy a büfébe. Itt fut össze a Luigival aki már 20 óra óta a klubban van. A Kacsa és az Anikó 20 óra 50-re érkeznek, s lepakolnak a próbaterembe. 21 órakor megérkezik Steve is, így már semmi nem akadályozhatja meg a próba elkezdését. Jól van, jól van, tudom hogy én majd csak 21 óra 30-ra érkezem meg, de ének nélkül azért még lehet zenélni nem? Persze hogy mindenki zabos rám, pláne, azért mert a cucc az utolsó buli óta nem lett még összerakva, s ez még harminc percet vesz el az amúgy is kevés időnkből. Na de ez a kis idő is letelik és valóban kezdhetünk. Én kezdem...És akkor leülünk csendben és végighallgatjuk az egyiket a kettőből. Közben kiderül hogy a P.Mobil-nak ez a hetedik féle verziója erre a nótára:. Másképp játszották lemezre 88'-ban, 92'-ben és másképp játsszák egy az óta megjelent koncertválogatásukon is. Még jó hogy a szöveg az maradt mindvégig!
- Na most mi legyen?S így elmegy ismét egy, másfél óra a próbából. Lassan éjfél, látszik mindenkin, hogy megviselte az együttzenélés öröme őket, egyre gyakrabban kell felmenni a toalettet, s ezzel együtt a büfét meglátogatni. Na még egy utolsó nekirugaszkodás. Megnézzük a leszedett nótát, eljátsszuk a készülő dal részeit, s amikor felcsendül a Millió Rózsaszál című örökzöld, már tudom a mai nap sem telt el hiába:. Régi jó szokás a csapatban, hogy a próba végén lejátszunk egy dalt mindenki kívánsága szerint. Most is így történik, s mire elhallgatnak az utolsó akkordok, már nagyon késő van. Fáradtan pakolunk össze, megbeszéljük a következő próba idejét, a leszedendő két nóta címét és elindulunk hazafelé. Éjjel van, lelassul az élet ilyenkor itt Komlón, ugyanúgy mint máshol a világon. A lámpák fénye egy kicsit nyugodtabbá, meghittebbé teszi a várost, ilyenkor szeretni is tudom. Nincs nyüzsgés, taposás, hazugságok, csak csend. Ha valaki ilyenkor érkezik a városba Pécs felől, talán még rá is csodálkozik, milyen szép! Csak egy-két részeg alak néz dülöngélve önmaga elé, aztán ők is eltűnnek, mint az a dicsőséges múlt, amiről már csak az idősebbek beszélnek. A kocsiban ülünk ketten a Kacsa meg én. Mondjuk a magunkét. Beszélgetünk az élet dolgairól, a családról, a zenekarról. Tervezgetjük a jövőt.
